ActionCOACH Magyarország podcast

Iránytű a gazdasághoz - Beszélgetés Rózsás Tamással

Podcastünk aktuális adása Eszik Zoltán Rózsás Tamással készült interjúja. Ebben a beszélgetésben a partnerek eljutnak a közgazdaságtudomány érvényességétől a digitális transzformáció és a környezetért felelős gazdasági fejlődés kapcsolatáig. A vendég tabumentesen értelmez olyan témákat, mint a profit fogalma és szerepe, a kkv szektor jövője. Rózsás rámutat arra, hogy a gazdaság fejlődését érdemben segíteni képes közgazdaságtannak késznek kell lennie arra, hogy kimondja „a király meztelen”, ha tényleg ki van a nadrágból a sej hajunk… Annak az időszaknak a tanulságait levonva, amikor az „eszme diadalmaskodott a józan ész felett”, a termelőerővé váló tudatosság, a teremtő akarat elismerésért szál síkra. Ennek a hozzáállásnak jelképes kifejezése az „iránytű”, aminek a használata csak akkor vezet eredményre, ha nem mi – az eszközre támaszkodók – akarjuk meghatározni, hogy mit értsünk Észak vagy Dél alatt!

 

Rózsás Tamás közel harminc éve foglalkozik projektmenedzsmenttel. Ma főképp üzleti transzformációs projekteket vezet IT területen, de szerzett tapasztalatot termékfejlesztésben és gazdaságpolitikában is. Villamosmérnökként végzett a Budapesti Műszaki Egyetemen, gazdasági ismereteit a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem mellett az Egyesült Államokban a haditengerészet posztgraduális iskolájában szerezte.

 

Sok évvel ezelőtt írt, érdeklődő laikusoknak szánt gazdasági ismeretterjesztő könyvét az amerikai és a hazai gazdasági oktatás különbségei ihlették. Azt a szemléletet szerette volna hazahozni, hogy az oktatásban fordítsanak figyelmet a tudás és az elméleti modellek gyakorlatba történő átültetésére is, hiszen a tudás csak így tud az értékteremtéshez, jóléthez hozzájárulni. 

 

Bár nem coaching területről érkezik, meggyőződése, hogy a coachingnak kiemelten fontos szerepe van ebben a tudás átadásban, hiszen a coach éppen arra összpontosít, abban szerez értékes tapasztalatot, hogy közvetíteni képes a tudomány, a modellalkotás, és a kézzelfogható hétköznapi gyakorlat között.

 

🎯 Érdekel a 360°-os séta a céged körül? Most "költségmentesen" biztosítunk számodra egy olyan 360 fokos céges átvilágítást, amely segít feltárni, melyek a vállalkozásod legerősebb területei és hol lesz szükség fejlesztő beavatkozásokra.
Használd ki ezt a kivételes  lehetőséget! Jelentkezz most!
👇👇👇
 

🔔Ha tetszett a adás, visszavárunk a jövő héten is!

📚 Keress további olvasnivalókat az ActionCOACH BLOG-ok között! 

http://bit.ly/38woafN

6 lépés a győztes csapat megalkotásáért!

Napjaink cégvezetői előtt nem az a legaktuálisabb kérdés, hogy mi is a teendő a cégműködés fejlesztésében, hanem az, hogy ki tegye ezt. Eszik Zoltán és Szilágyi László üzleti coachok beszélgetésében a siker felé vezető cégépítő spirálnak a tulajdonos és a piac között álló legfontosabb eleméről van szó: A "CSAPAT"-ról. 
 
A győztes csapat megalkotásának 6 építőkövét járják körül:
1️⃣ a határozott vezetéstől
2️⃣ a közös célok megfogalmazásán,
3️⃣ a játékszabályok és
4️⃣ a cselekvési terv megalkotásán át,
5️⃣ a kockázatvállalás támogatásával
6️⃣ a 100 %-os bevonódás megteremtéséig tart az elemzés.
 
A podcastban említés történik az Európa Bajnokság aktuális eseményeiről és a világválogatott esélyeiről is annak érdekében, hogy a sportból vett hasonlatokkal világítsanak meg kritikus, vagy előre mutató vezetői megoldásokat.
 
Ha a téma bővebben érdekel, akkor elküldjük neked a 'Csapatépítés 5 hibája, amit a cégtulajdonosok rendre elkövetnek' című ebookunkat ÉS arra is vállalkoznak az üzleti coachok, hogy most "költségmentesen" biztosítanak számodra egy olyan 360 fokos céges átvilágítást, amely segít feltárni, melyek a vállalkozásod legerősebb területei és hol lesz szükség fejlesztő beavatkozásokra.
 
🎯 Érdekel a 360°-os séta a céged körül? Használd ki ezt a kivételes  lehetőséget! Jelentkezz most!
 
📖 A Csapatépítés 5 hibája, amit a cégtulajdonosok rendre elkövetnek című e-bookot innen letöltheted!
 

🔔Ha tetszett a adás, visszavárunk a jövő héten is!

📚 Keress további olvasnivalókat az ActionCOACH BLOG-ok között! 

http://bit.ly/38woafN

 
 

Szisztematizálással a hatékony vállalkozásért 2. rész - Teljesítés, humán folyamatok

Eszik Zoltán és Szilágyi László üzleti coachok a hatékonyság elérésére gyúró cégvezetőket segítik ötleteikkel, gondolataikkal. Folytatva az előző héten megkezdett témát ebben az adásban a céges  "alapszövet legfontosabb  alkotóelemeit": a termelést/szolgáltatást és a humán folyamatokat fejtik fel a beszélgető partnerek. A való életből vett példák hosszú sorával bizonyítva azt, hogy a rendszerépítés sokkal "emberközelibb" program annál, mint ahogy arra sokat gondolnak. 
 
A sikeres szisztematizálás az egy kétirányú folyamat. Egyszerre kell megoldást találni a kivételek kezelésére és az alkalmazott struktúrák humanizálására. Ha ezt a dinamikus növekedést garantáló egyensúlyt sikerül elérni, már csak néhány lépés marad hátra a tényleg önjáró vállalkozás életre keltéséhez...
 

🔔Ha tetszett a adás, visszavárunk a jövő héten is, amikor a cégépítés következő lépcsőfokára lépnek fel a beszélgető partnerek!

 📖 Keress további olvasnivalókat az ActionCOACH BLOG-ok között! 

http://bit.ly/38woafN

 

🎯 Ha pedig bővebben is érdékel a témakör, vegyél részt a júniusban induló Vállalkozói Mesterképző Program első, ingyenes "Rendszer napján"!

ISMERD MEG A RÉSZLETEKET!

👉 https://buff.ly/3ovLtx1

Szisztematizálással a hatékony vállalkozásért 1. rész - Pénzügyek, kommunikáció

Eszik Zoltán és Szilágyi László üzleti coachok beszélgetése a hatékonyság elérését megcélzó vállalkozók számára kínál hasznos muníciót. A hatékonyság bármely működő rendszer fontos teljesítménymutatója lehet - ha már felállt a rendszer. Más kérdés, hogy el kell jutni eddig. Azon a "növekedési pályán", amely a hatékony működés állapotába juttatja el a vállalkozásokat, közvetlenül a cél elérése előtt "meg kell mászni" a gazdaságosság szirtjét is. 
 
Mit jelent üzleti értelemben - vállalkozói szemszögben - a gazdaságosság? Stresszmentesen, a megfelelő időben, energiakímélő módon, a lehető legkevesebb költségből megvalósítani amit célul tűztél magad elé.  Vállalkozóként az kell, hogy vezessen, hogy ezt lehetőleg minél előbb el tudd érni. Had mutassuk be, hogy a rendszerek hogyan takarítanak meg neked időt, energiát és pénzt…
 
Vezetsz-e munkába minden nap ugyanazon az útvonalon? Ugye ezen az ismert útszakaszon nem szükséges  extra figyelemmel készülni nem várt események bekövetkezésére. Hallgathatsz podcastot, fantáziálhatsz új üzleti megoldásokon, szabadon működtetheted a kreatív energiáidat... Erre mondjuk azt, hogy már "rutinból" hazatalálsz... 
 
A cégedben kiépített rendszerek ezt a fajta nyugalmat nyújthatják számodra.
 
Mi azt valljuk, hogy négy olyan metszete van a céges működésnek, ahol lehet és kell is rendszereket létrehozni:
👉a pénzügyek,
👉a kommunikáció,
👉 a teljesítés, szolgáltatás és
👉a humán folyamatok területén egyaránt ki kell rakni a "bűvös kocka" összepasszoló kis kocka-elemeit... Hogy hogyan? Erről szól ez a beszélgetés, amelyben szó lesz arról a bizonyos "olajról, ami növelheti a hatékonyságot, de amin el is lehet csúszni..."!
 

🔔 Ha tetszett a adás, visszavárunk a jövő héten is, amikor a téma a teljesítés/szolgáltatás és humán folyamatok kérdéseivel folytatódik!

 Keress további olvasnivalókat az ActionCOACH BLOG-ok között! 

http://bit.ly/38woafN

 

🎯 Ha pedig bővebben is érdékel a témakör, vegyél részt a júniusban induló Vállalkozói Mesterképző Program első, ingyenes "Rendszer napján"!

ISMERD MEG A RÉSZLETEKET!

👉 https://buff.ly/3ovLtx1

5 út céged profitbiztos működésének megalapozásához 👉 Hibák amiket rendre elkövetnek az induló vállalkozók No.5. - Vállalkozói mesterképzés

Eszik Zoltán és Szilágyi László üzleti mentorok beszélgetése a profit termelésére képes vállalkozás megteremtésének öt – egymásra épülő - útját járja körül.

Egy vállalkozás az első időszakban csak viszi a pénzt, tehát nem várható el, hogy mindjárt profitot termeljen. Egy bizonyos idő után viszont éppen erről szól az úgynevezett fedezeti pont kérdése. El kell érni, hogy a vállalkozó olyan vállalkozást tartson fönt, amelyik szolid, de egyre növekvő profitot termelhet a számára.

Melyik az az 5 terület ahol a leginkább be lehet avatkozni egy vállalkozás jövedelmezőségének növelésébe? Mi lenne az a bizonyos 5 út a profitbiztos cég működésének megalapozásához?

 

1️⃣ Az első a potenciális vásárlók számának figyelése

A potenciális vásárló az, aki még nem vásárolt tőlünk, de valamilyen korábbi kommunikációs (marketing) akciónk eredményeként rendelkezünk azzal az információval, hogy a jövőben valamikor elképzelhetőnek tartja, hogy tőlünk vásároljon, velünk üzleteljen.

Az a vállalkozás, amelyik nem gondoskodik arról, hogy a feltételezett piac és a tényleges potenciális vásárlói kör közötti szűkítésekbe energiát fektessen be, az előbb utóbb kiszárad.

 

2️⃣ A marketing karika második lépcsőfoka a konverzió vagy átváltás

Az is kiszáradhat, akinek ugyan vannak leadjei, de nem gondoskodik ennek a résznek a működéséről. Az az arány az üzlet hatékonyságának egyik legfontosabb mutatója, hogy a lehetséges vásárlókból hányan válnak tényleges vásárlókká.

 

3️⃣ A harmadik pont a vállalkozásban, ahol a pénz bejöhet, az az egy vásárlásra jutó összeg nagysága

Nem mindegy, hogy valakinek egy rajzszöget, vagy egy vitorlás hajót adunk el. Tehát az a cél, hogy lehetőleg magas értékű, magas ár tartalmú, magas értéktartalmú területeken tegyünk valakit vevővé. Arról kell gondoskodni, hogyha egyszer sor került a meggyőzésre, hogy tőlünk vásároljon, akkor lehetőleg olyan értékesítési módszereket alkalmazzunk, hogy a kis haszonkulccsal meglévő termékeink helyett, lehetőleg nagy haszonkulcsú termékekből vásároljon.

 

4️⃣ A következő pont, ahol a piaci hatékonyság növelhető az, hogy hányszor jön vissza egy vevő

Tehát hogy az egy adott időszakban előforduló vásárlások számát mivel tudjuk stimulálni, mivel tudjuk növelni.

5️⃣ Ötödik pontként arra is oda kell figyelni, hogy a profittermelő képesség szempontjából mi a haszonkulcs, vagy az árrés

Végig kell gondolni, hogy egy-egy általunk kínált szolgáltatásnál mennyi haszonkulcs vagy mennyi árrés keletkezik. Belátható, hogy ennek érdekében az árak emelése csak rövid távon jelenthet megoldást, sokkal többre juthatunk, ha a hatékonyságot növeljük, de ez már a cégépítés következő szintjét jelenti…

 

A beszélgetés a meghirdetésre került Vállalkozói Mesterképző Program beharangozásához kapcsolódó új sorozat ötödik része. A jövő hónapban induló képzés azoknak szól, akik elkötelezettek arra, hogy a piacon kereskedelmi tevékenységből profitot termelni képes önjáró vállalkozássá fejlesszék a cégüket.  Nekik akarunk segíteni, illetve azoknak, akik mostanában kezdenek, most indítják a vállalkozásukat.

 

🔔 Ha tetszett, visszavárunk a jövő héten is, amikor a téma a hatékonyság növelésének 9 eszközéről szóló beszélgetéssel folytatódik!

 Keress további olvasnivalókat az ActionCOACH BLOG-ok között! 

http://bit.ly/38woafN

 

🎯Ha pedig bővebben is érdékel a témakör, vegyél részt a Vállalkozói Mesterképző Programban! JELENTKEZZ még ma! 

https://bit.ly/33I7Eq9

A céged profitbiztos működésének megalapozása 👉 Hibák amiket rendre elkövetnek az induló vállalkozók No.4. - Vállalkozói mesterképzés

Eszik Zoltán és Szilágyi László üzleti mentorok beszélgetése a profit termelésére képes vállalkozás megteremtésének az alapjait járja körül.

A profit forrása a közkeletűen a piacon termékek és szolgáltatások  értékesítéséből származó bevétel haszonkulcsnak, vagy árrésnek nevezett része. Ennek a jövedelemnek a megszerzésében a legfontosabb lépés, hogy megtaláljuk azokat érdeklődőket, akik nyitottak pénzt adni ezekért. Erre szolgál a marketing, amiről azt tartja a közvélekedés, hogy annak a pénznek a fele ablakon kidobott, amit ráköltünk!

Mi azokat a megoldásokat vesszük sorra, amelyek meg tudják cáfolni ennek a közhelynek az igazságát. Csak kiragadva néhányat:

Például írott garancia csatolása és ismertetése minden értékesítési szituációban. Az emberek azon túl, hogy költéseik révén a boldogságukat szeretnék fokozni, a biztonságra vágynak leginkább. S ennek garantálása vagy elmaradása választja el leggyakrabban egymástól a sikert és kudarcot.

Ilyen eszköz az USP (egyedi piaci ajánlat) meghatározása is: vevőként, ha tudom mennyire egyedi, különleges a maga körében a legújabb szerzeményem, hamarabb hozok döntést a beszerzéséről. Senki sem szereti, ha ugyanaz a piros ruha jön szembe vele a fogadáson!

minőségi szolgáltatás értékét az adja, hogy ennek segítségével válik bizonyítottá a vevőnk számára, hogy Ő fog jobban járni a vásárlással. 

 

A beszélgetés a  meghirdetésre került Vállalkozói Mesterképző Program beharangozásához kapcsolódó új sorozat negyedik része. A jövő hónapban induló képzés azoknak szól, akik elkötelezettek arra, hogy a piacon kereskedelmi tevékenységből profitot termelni képes önjáró vállalkozássá fejlesszék a cégüket.  Nekik akarunk segíteni, illetve azoknak, akik mostanában kezdenek, most indítják a vállalkozásukat.

 

🔔 Ha tetszett, visszavárunk a jövő héten is, amikor a téma folytatódik!

📖 Keress további olvasnivalókat az ActionCOACH BLOG-ok között! 

http://bit.ly/38woafN

 

👉 Ha pedig bővebben is érdékel a témakör, vegyél részt a Vállalkozói Mesterképző Programban! JELENTKEZZ még ma! 

https://bit.ly/33I7Eq9

 

Közérthetően az értékteremtési láncról 👉Hibák amiket rendre elkövetnek az induló vállalkozók No.3. - Vállalkozói mesterképzés

A pajzskészítő és az építésztervező dilemmája...
 
Eszik Zoltán és Szilágyi László üzleti mentorok beszélgetése a piacérettség egyik legfontosabb előfeltevését veszi górcső alá. Azt a folyamatot, ami - általában - a beszerzéssel indul és magába foglalja a gyártás, készletezés, rendeléskezelés, a szállítás (rendelkezésre állás), ügyfél-élménykezelés lépéseit.
 

Mit és hogyan lehet és kell definiálni az egyes fázisokban? Milyen mérési, értékelési megoldásokat érdemes alkalmazni? Mi a dolga például egy "adatgazdának"? Mindezek az 'asztalra kerülnek'!

A sikeres üzlet receptje végül is csak ennyi: "Bontsd részekre és többszörözd!" De amíg eljutunk ennek az elvnek a gyakorlatban történő alkalmazásához, arra is választ kapunk, hol érdemes kezdeni egy családi ház építését, és mi volt a legnagyobb innováció a középkori manufakturákban...

A beszélgetés a közeljövőben meghirdetésre kerülő Vállalkozói Mesterképző Program beharangozásához kapcsolódó új sorozat harmadik adásaA heteken belül induló képzés azoknak szól, akik elkötelezettek arra, hogy a piacon kereskedelmi tevékenységből profitot termelni képes önjáró vállalkozássá fejlesszék a cégüket.  Nekik akarunk segíteni, illetve azoknak, akik mostanában kezdenek, most indítják a vállalkozásukat. 

 

🔔 Ha tetszett, visszavárunk a jövő héten is, amikor a profitbiztos üzlet alapjairól lesz szó.

📖 Keress további olvasnivalókat az ActionCOACH BLOG-ok között! 

http://bit.ly/38woafN

 

👉 Ha pedig bővebben is érdékel a témakör, vegyél részt a Vállalkozói Mesterképző Programban! JELENTKEZZ még ma! 

https://bit.ly/3yfYNdo

 

 

Pénzügyek és minőség 👉 Hibák amiket rendre elkövetnek az induló vállalkozók No.2. - Vállalkozói mesterképzés

Eszik Zoltán és Szilágyi László üzleti coachok mostani beszélgetése a közeljövőben meghirdetésre kerülő Vállalkozói Mesterképző Program beharangozásához kapcsolódó új sorozat második adásaA heteken belül induló képzés azoknak szól, akik megalapozott fejlődéssel szeretnének nagyobb profitot és forgalmat elérni. Nekik akarunk segíteni, illetve azoknak, akik mostanában kezdenek, most indítják a vállalkozásukat. 
 

Egy növekedésre kész vállalkozásnak négy területen kell bizonyítania, hogy elérte a "piacérettség" szintjét. Ez azért is különösen nehéz, mert az iskolában általában kevesen tanulnak ma még vállalkozás-tant, így jellemzően "élesben", kinek-kinek a saját bőrén tapasztalva kell elsajátítania a cégépítéshez szükséges ismereteket.

Az előző adásban az említett négy területből kettővel, a célkijelöléssel és az időháztartással kapcsolatos melléfogásokról, hibákról voltak hallhatók megfontolandó gondolatok. 

A mostani adás a pénzügyekkel és az ügyfeleknek kínált szolgáltatás és/vagy termék minőségével kapcsolatos kihívásokról szól gyakorlatias egyszerűséggel. 

 

🔔 Ha tetszett, visszavárunk a jövő héten is, amikor az értékteremtési lánccal és annak állomásaival, az abban résztvevők szerepével és a lehetséges minőségi mutatókkal fogunk foglalkozni.

 

📖 Keress további olvasnivalókat az ActionCOACH BLOG-ok között! http://bit.ly/38woafN

 

👉 Ha pedig bővebben is érdékel a témakör, vegyél részt a következő INGYENES 6 LÉPÉS WEBINÁRIUMon! JELENTKEZZ még ma!

https://bit.ly/30hTHNM

Célkijelölés és az időháztartás 👉 Hibák amiket rendre elkövetnek az induló vállalkozók No.1.- Vállalkozói mesterképzés

Eszik Zoltán és Szilágyi László üzleti coachok beszélgetése egy új sorozat első adása, amely ahhoz a kampányhoz kapcsolódik, amelyik a közeljövőben meghirdetésre kerülő Vállalkozói Mesterképző Program képzést harangozza be.
 

Az egy "magyar átok", hogy a vállalkozások jelentős része kényszervállalkozás. Az ilyen vállalkozások tulajdonosai az egészségügyi válsághelyzet elmúltával többféle kihívással kell, hogy szembesüljenek.

Azok számára tervezzük ezt a programot, akik elkötelezettek arra, hogy a piacon kereskedelmi tevékenységből profitot termelni képes önjáró vállalkozássá szeretnék fejleszteni cégüket. Nekik  akarunk segíteni, illetve azoknak, akik mostanában kezdenek, most indítják a vállalkozásukat. 

Általában kevesen tanulnak ma még vállalkozás-tant. Nincs rá iskola, így az életben, élesben kinek-kinek a saját bőrén tapasztalva kell elsajátítania a cégépítéshez szükséges ismereteket.

Négy területen kell bizonyítania egy növekedésre kész vállalkozásnak, hogy elérte a "piacérettség" szintjét. A mostani adásban ebből a négy területből kettőhöz köthető melléfogásokról, hibákról hallhatók megfontolandó gondolatok - egészen pontosan:  👉a célkijelöléssel és 👉 az időháztartással kapcsolatban. 

 

🔔 Ha tetszett, visszavárunk a jövő héten is, amikor a pénzügyekkel és a termelés, szolgáltatás minőségével fogunk foglalkozni.

 

📖 Keress további olvasnivalókat az ActionCOACH BLOG-ok között! http://bit.ly/38woafN

 

👉 Ha pedig bővebben is érdékel a témakör, vegyél részt a következő INGYENES 6 LÉPÉS WEBINÁRIUMon! JELENTKEZZ még ma!

https://bit.ly/30hTHNM

Ipari forradalom – alulnézetből …

Az Ipar 4.0 néven ismert termékelőállítási és gyártási innovációt szívesen emlegetik 4. ipari forradalomként. Eszik Zoltán és Szilágyi László üzleti coachok podcast sorozatának aktuális adása arra a kérdésre keresi a választ, amit a történelemben a Nagy Francia Forradalom eseményei kapcsán szoktunk hallani: ’A forradalom felfalja-e a gyermekeit?’

A beszélgető partnerek őszintén feltárják ennek a folyamatnak a várható negatív hatásait is, külön kitérve a vesztesekre, az innováció technikai feltételeinek megteremtésére befektetni képtelen kis- és főleg mikróvállalkozásokra váró megpróbáltatásokra.

Hogy mégsem kell gyászra hangoltan követni a gondolatokat, az annak köszönhető, hogy felmutatják a túléléshez vezető menekülő utat is: Azok cégek – függetlenül a méretüktől (és ez nagyon fontos, ebben a kicsik is egyenlő eséllyel rendelkeznek), - akik magukévá teszik a partnerközpontúságot, akik egyenrangú félként - mi több alkotótársként - tekintenek ránk, fogyasztókra azaz B2H elvei mentén tartják kapcsolatot a piacukkal esélyesek a fennmaradásra, mi több a növekedésre.

A B(usiness) 2(to) H(uman), és ez nem más, mint az Emberarcú Üzlet! Amely egyenrangú alternatívája az Ipar 4.0 néven ismert üzleti stratégiának...

Podbean App

Play this podcast on Podbean App